Barátság

- Szeretsz? - kérdezte a lány.
- Szeretlek - felelte a fiú és gyöngéden nézett a lány szemébe.
Megfogta a kezét, simogatta ujjbegyével a lány finom bőrét s próbálta beinni illatát, mely a lány hajából áradt felé.
Közelebb hajolt a lányhoz és szinte összeért az orruk, a fiú mélyen, a lány szembogarát lesve nézett a szeretett lény szemébe. Nem szólt, csak figyelte...
Csak pillanatok voltak ezek, a lány mégis, örökkévalóságnak érezte, ahogy a fiú oly közel hajolt hozzá, érezte a belőle sugárzó erőt, a melegséget. Érezte a férfias vágy finom rezdülését, de érezte azt a mindent elsöprő szeretetet is, melyre mindig is vágyott. Hozzábújt a fiúhoz, érezni akarta, ahogy a fiú karjai átölelik, ahogy arcát a szeretett férfi mellkasához szoríthatja, érezte erős szívének dobbanását...
- Szeretlek én is - súgta halkan a fiú szívének és ujjai finoman végigcirógatták az ing alatt feszülő izmos mellkast.
A lány felnézett a fiúra és csak annyit látott, hogy a fiú örömtől sugárzó arccal néz le rá.
- Miért szeretsz ennyire engem? - tette fel félve a tétova kérdést a lány, de egy pillanat múlva szinte meg is bánta a kérdést.
A fiú megfogta a lány arcát, gyengéden megcsókolta az ajkait, az orrát, a szemeit és egy homlokcsók után válaszolt csupán.
- Erre nem tudok igazán jó választ adni Drága. Miért is szeretlek? Miért érzed magad jól, ha süt a nap és miért örülsz, ha szabadon szaladhatsz tavasszal a finom illatú virágok között a réten? S én miért érzem magam boldognak, ha csak Rád gondolhatok? A szeretetet nem lehet igazán megmagyarázni. Tudod, olyan ez, mint ha Istent szeretnéd megérteni. Emberként erre képtelenek vagyunk. A szeretetet is legalább ugyanilyen nehéz elmagyarázni.
Szeretek Veled lenni, szeretem a gondolataid, a jókat és a rosszakat is. Elfogadlak olyannak, amilyen vagy, mert tudom, hogy Te is elfogadsz engem. S ennél nem tudok többet adni Neked.
Feltétel nélküli szeretetet tudok adni Neked, s ezt Te boldogan elfogadod. Ez a legnagyobb ajándék az életben szerintem. Ha szeretsz, azt érzem, hogy boldog vagyok, hogy ott vagy velem, bent a szívem mélyén, s gondolsz rám akkor is, ha épp máshol is vagy.
Érzem, ahogy átfon minket ez a szeretet és egyre több lesz ebből, körbevesz. Kicsit ijesztő is talán, de én tobzódom ebben a szeretetben és olyan könnyűnek érzem magam, hogy mindenkinek továbbadnám, hogy érezzék, amit mi.
Szeretlek, mert melletted nem kell elvárásoknak megfelelnem, mert melletted nem kell félnem.
Ha mellettem vagy, ha velem vagy, szárnyalok, sebesen és magasan, mint a leghatalmasabb, legnemesebb madarak, méltóságteljesen és könnyedén hasítva a kék eget.
Azt hiszem, nélküled én csak egy földön kapirgáló madárka lennék, aki sóvárogva tekint hajdani önmagára, ki egyszer fent szárnyalt.
De ezek csak szavak, az igazi érzelmet nem tudom igazán leírni.
Szeretem a szemed, mert csodálatos világot látok rajtuk keresztül általad, szeretem az ajkaid, melyek csókolnak és hol csacsogva, hol súgva mesélik életed, vágyaid, érzéseid.
Szeretem az arcod, mely ragyog, ha rád mosolygok és ha könny is áztatja, akkor is inkább a vállamon pihentesd...ha fáradt vagy, csak jöjj hozzám és karjaimba zárlak..óvlak és szeretlek.
Szeretem a hajad, melybe fúrva az arcom, orrom megcsapja az a finom, senkihez nem hasonlatos illatod.
Szeretem a kezed, mely gyöngéd és erős is egyben, mikor ujjaink összefonódnak.
Szeretem a melleid, melyek gyengéd, de kacér halmokként villannak elő ruhádból.
Szeretem a lábad, amikor a finom kis szandálban elővillan.
Úgy szeretlek, ahogy elképzelni sem tudod talán, s tudom, hogy Te is szeretsz.

A fiú az utolsó mondatokat már könnyes szemmel mondta, de a lány ezt már csak saját könnyeinek fátylán keresztül látta.
A fiú olyan szorosan ölelte a lányt, s a lány oly erősen ölelte vissza, hogy szívük együtt dobbant. Ebben a pillanatban teljesen egy test, egy lélek voltak. Őszinte és boldog szeretetben.
Szavak nélkül is...
Mert barátok voltak.

Isten a mólón

"- Jézus - suttogta elcsukló hangon. - Úgy érzem, nagyon eltévedtem.
Egy kéz nyúlt át hozzá a sötétségben, megszorította az ő kezét és nem engedte el.
- Tudom, Mack. De ez nem igaz. Én veled vagyok, és én nem tévedtem el. Nagyon sajnálom, hogy így érzel, de értsd meg, amit mondok. Nem vagy elveszett ember..."

"A madár legjellemzőbb tulajdonsága nem az, hogy a földön járkál, hanem az, hogy képes repülni. Soha ne felejtsd el, hogy az emberek legfőbb jellemzőit nem a korlátaik jelentik..."

" - Apuci?
- Igen, kicsi szívem?
- Egyszer majd nekem is le kell ugranom a szikláról?
Mack azt hitte, hogy a szíve szakad meg a fájdalomtól, amikor végre megértette, mire is megy ki ez az egész beszélgetés. Karjaiba emelte és magához szorította kicsi lányát. A szokásosnál kicsit rekedtebb volt a hangja, amikor megszólalt és gyengéden így válaszolt:
- Nem édesem, én soha, de soha nem foglak arra kérni, hogy ugorj le a szikláról!
- És Isten? Fog Ő arra kérni valaha, hogy ugorjak le a szikláról?
- Nem Missy! Ő soha semmi ilyesmit nem fog kérni tőled.
A kislány még mélyebben befészkelte magát az ölelésbe.
- Akkor jó! Még jobban szoríts magadhoz! Jó éjt, apuci, szeretlek!"

Tegnap este, lázas betegen kezdtem el olvasni William P. Young: A viskó című könyvét.
Tudom, manapság nehéz "eladni" bármit is Isten nevével, nehezen fogható meg a mai anyagias világunkban.
De elég akár egy picit arrébb vonulnunk a csillogó világtól és meglelhetjük akár mi magunk is, sőt, magunkban is Istent (vagy azt a meg nem fogható valamit, amit vallásunktól függően isteni lénynek gondolunk).
Persze nehéz dolog ez.

Igazából távol áll tőlem, hogy vallást terjesszek, ez nem az én feladatom. Nem.
Én inkább azt szeretném sugallni, amit nekem adott eddig a könyv.
Szeretni kell.
Szeretni minden fenntartás nélkül.
Szeretni, mert csak attól leszünk többek igazán.
Amikor szeretünk, repülni tudunk, akkor olyanok vagyunk mint a madár.
Mert képesek vagyunk rá.
Szeretet nélkül csak kárhoztatjuk magunkat, mondván "engem nem szeret senki". Még magát a tudatot is tagadjuk, hogy a szeretet bennünk is él. S ekkor olyanokká válunk, mint az a madár, aki lejön a földre, s totyog. Van szárnya, képes repülni, de inkább totyog, bóklászik a földön.

Amikor csak a fájdalmainkkal vagyunk elfoglalva, szem elől tévesztjük azt, ami számunkra a cél, a legfontosabb dolgok egyike, a szeretet.

Érdemes elolvasni a könyvet, még csak a felénél járok, de nagyon tetszik!